8mb5ou78lx1tlvrfygmnzdmmoo49lt
?>

Abigél

Gina, a regény hősnője 1943-ban elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis ötödikes gimnazistát a rideg világ, a szokatlan, kegyetlen törvények lázadásra késztetik. Ám megtud valamit, ami maradásra bírja, és önként vállalja a rabságot… Hogyan igazodik el egy tizenöt éves kislány ebben a felnőtt-titkoktól terhes világban? Vajon hihet-e a naiv diáklegendában, amelyet a kertben álló korsós leányt formázó szobor alakja köré sző a lányok képzelete? Írjon talán ő is levelet Abigélnek, aki mindig segít a bajbajutottakon?
Szabó Magda ifjúsági műveinek sorában viszonylag későn, 1970-ben keletkezett, ám talán a legsikeresebb. Ennek okát egyrészt a hitelességben kereshetjük, amelyet a nagyszerű történetmesélés, feszültségteremtés és jellemábrázolás mellett személyes önéletrajzi elemek (Debrecen, az intézet) erősítenek. A regényből 1978-ban több részes filmváltozat készült, amelynek forgatókönyvét ugyancsak Szabó Magda írta. A könyv és a film együttesen Szabó Magda egyik legnépszerűbb művévé tette az Abigélt.

Más terméket keresel, nézz körül a többi ifjúsági könyv között.
Szemezgess a játékok között is.

Eredeti ár: 4 999 Ft

Online ár: 3 999 Ft

5 készleten

5 készleten

Szállítás 3 – 6 munkanap (KÜLSŐ RAKTÁRRÓL)
Életkor 12 – 15
Nem Lány
Szerző Szabó Magda
Kötésmód puha kötés
Sorozat Szabó Magda lányregényei
Megjelenés 2021
Oldalszám 352
Kiadó Móra
Cikkszám MO3471
EAN 9789634158493

Hasonló termékeink

- 20%
Kiara és Ezüsttolvaj

Eredeti ár: 2 999 Ft

Online ár: 2 399 Ft

Mutat
Elrejt