8mb5ou78lx1tlvrfygmnzdmmoo49lt
?>

A varjúherceg

Ismert mesék ismeretlen változatai
Úgy szeretlek, édesapám, mint a sót! Ismerős mondat, ugye? Ezúttal azonban nem a magyar király legkisebb lánya felel így – ahogy azt gyerekkorunkban megszokhattuk –, hanem a török padisah legkisebb fia. Vajon az ő sorsa is úgy alakul, mint a magyar királylányé? Vagy ezúttal máshogy kanyarodik a történet? Kiderül dr. Zalka Csenge Virág legújabb mesegyűjteményéből. A varjúherceg meséi ugyanis egyszerre kínálják az otthonosság és a felfedezés örömét. Az olvasó számára ismerős népmesék itt közölt, távoli változatai közel hozzák a világ népeit. Megmutatják, mennyi hasonlóság van közöttünk, de azt is, milyen lenyűgözően sokfélék vagyunk. Hiszen Hamupipőke néha fiú, és a három kismalac kalandjai olykor erdei manókkal esnek meg. Így még izgalmasabb!
Sorozatunk első része, a Ribizli a világ végén – Régi magyar népmesék mai gyerekeknek 2020-ban Év Gyerekkönyve díjat kapott. A kalóz királylány – Nemzetközi népmesék mai gyerekeknek után itt a harmadik kötet, benne ismerős ízek és a nemzetközi mesekincs sava-borsa.

Más terméket keresel, nézz körül a többi böngésző között.
Szemezgess a játékok között is.

Eredeti ár: 3 999 Ft

Online ár: 3 199 Ft

Elfogyott

Elfogyott

Értesülni szeretnél ha újra készleten lesz?

Szállítás 3 – 6 munkanap (KÜLSŐ RAKTÁRRÓL)
Életkor 6 – 8
Nem Lány-Fiú
Szerző Zalka Csenge Virág
Kötésmód keménytáblás
Megjelenés 2021
Oldalszám 208
Kiadó Móra
Cikkszám MO4303
EAN 9789634868002

Hasonló termékeink

- 20%
Hogyan élheted túl, ha rád száll az osztály? - Lélekdoki ...

Eredeti ár: 1 990 Ft

Online ár: 1 592 Ft

- 20%
Logikai bukfenc 2. - MiniLÜK - Logikus gondolkodást fejle...

Eredeti ár: 999 Ft

Online ár: 799 Ft

- 20%
Türkiz, a tűzoltó

Eredeti ár: 1 699 Ft

Online ár: 1 359 Ft

Mutat
Elrejt