8mb5ou78lx1tlvrfygmnzdmmoo49lt

Az apák elképesztő hatása gyerekeik érzelmi intelligenciájára

Egy pszichológiai kutatás arra a következtetésre jutott, hogy az apák olyan módon tudnak hatni a gyerekeik kortárs kapcsolataira, iskolai előmenetelére, ahogy az anyák nem. Természetesen az anyák szerepe is óriási a gyerekek nevelésében, de egy apa pozitív jelenléte, fejlesztő hatása sokkal erőteljesebb, mint azt korábban gondoltuk.

Az apa pozitív hatása

Egy 1950-es években kezdődött kutatás negyven éven keresztül követte egyes családok életét. Azt vizsgálták, hogyan hat az apa jelenléte, a gyerekekkel való kapcsolata a kölykökre. Azt tapasztalták, hogy azok a gyerekek, akiknek az apjuk jelen volt, és tevékenyen részt vett az életükben, már öthónapos korukban kevésbé féltek az idegenektől, egyéves korukban pedig kevesebbet sírtak, ha idegenre hagyták őket.
A vizsgálatokból az is kiderült, hogy az apák pozitív hatása hosszú távon megmarad. Ezek a gyerekek empatikusabb, könyörületesebb felnőttekké váltak. Szorosabb társas kapcsolatokkal rendelkeztek, vagyis hosszabb és boldogabb házasságban éltek, erős baráti körük volt.

Nem mindegy, hogyan van jelen az apa

Persze azért az is kiderült a vizsgálatokból, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan van jelen az apa a gyerek életében. Az az apa tudja biztosítani ezt a pozitív, fejlesztő hatást, aki képes érzelmileg megerősíteni a gyereket, vigaszt tud nyújtani neki a szomorú pillanatokban.
Ugyanakkor hatalmas károkat tud okozni az az apa, aki bántalmazza, kritizálja, megalázza a gyereket, vagy éppen érzelmileg teljesen rideg. Sokkal nagyobb károkat képes okozni, mint egy anya.

A kutatók azt tapasztalták, hogy amikor az apa nincs jelen, vagy érzelmileg távolságtartó, kritizálja, becsmérli, megalázza, esetleg megveri a gyereket, hihetetlen károkat tud okozni. A vizsgálatokban szereplő gyerekek közül azok, akiknek az apja rideg, autoriter, becsmérlő és tolakodó módon viszonyult hozzájuk, rosszabbul teljesítettek az iskolában és a társas kapcsolatok terén is. Ezekkel a kölykökkel sokkal több baj volt az iskolában. Ők voltak azok, akik agresszíven viselkedtek a társaikkal, és ők voltak a legnépszerűtlenebbek az osztályban.

Ezzel szemben azok a gyerekek alakítottak ki erősebb kapcsolatokat, és azok teljesítettek jobban az iskolában, akiknek az apjukkal kiváló kapcsolatuk volt. A kutatók azt tapasztalták, hogy a gyerek népszerűsége és az apákkal folytatott fizikai játékok között egyenes arányosság csak akkor állt fenn, ha az apák nem irányították és nem kényszerítették ezeket a játékokat. Azok a gyerekek, akikkel az apjuk fizikai játékot játszott, de parancsoló vagy ledorongoló stílusban, azok a legnépszerűtlenebbekké váltak az osztályban.

Bár a kutatásokból az is kiderült, hogy az anya-gyerek kapcsolat is fontos, ám az anyával való kapcsolat minősége nem befolyásolja ilyen markánsan a gyerekek iskolai és társas sikereit, mint az apához fűződő viszonyuk.

Miért ennyire fontosak az apák?

A kutatók meggyőződése, hogy az apák elsősorban a közös játék révén gyakorolnak ekkora hatást a gyerekeikre. Ugyanis egészen másként játszanak az utódaikkal, mint az anyák.
Az apával való játék általában fizikai jellegű, több érintéssel jár, és sokkal izgalmasabb, mint az anyával való játék. Az apa birkózik, csiklandozza, röpteti, dobálja a gyereket, mire az sikoltozik, kacag, visít. (Persze néha az anya is rosszul lesz, amikor azt látja, hogy az apa a földtől pár centire kapja el a gyereket.)
Az apák gyakrabban találnak ki egyedi, szórakoztató, szokatlan játékot. Például az apa hirtelen vérszomjas medvévé válik, és üldözni kezdi a kicsit. Az efféle játékok során a gyerek megtapasztalja a félelem érzését, de úgy, hogy közben biztonságban van, és szórakozik.
Az apa egyfajta érzelmi hullámvasútra viszi őt, felfokozott érzelmi állapotokat él meg, és mindeközben rengeteg érintést kap. A pszichológusok szerint a gyerek fontos segítséget kap abban is, hogy megtanulja figyelni az apa reakcióit, képes lesz úgy reagálni, hogy ez az élmény a lehető legtovább tartson. Azt is megfigyeli, hogyan jelzi a szülő a játék végét, és megtanulja, hogyan csillapodjon le a felfokozott érzelmi állapotból. Ezek a készségek aztán majd jól jönnek neki, amikor a társaival játszik. Aki sokat birkózott az apjával, képes lesz olvasni a társak jelzéseiből, és megtanulja lecsillapítani magát a játék végén.

A pozitívan fejlesztő apák játék közben rengeteget dicsérik a gyereket, és épp megfelelő mennyiségű utasítást adnak nekik. Vagyis játék közben folyamatosan fejlesztik a gyerek önbecsülését.

Anyaként így segítheted a párodat jó apává válni

Nagyon lényeges, hogy az anyák már a várandósság első heteitől engedjék, hogy kialakuljon az apa és a magzat kapcsolata. Az is nagyon fontos kapcsolati alapozás, ha az apa jelen van a szülésnél, és már az első pillanatokban kézbe veheti a babát. Ráadásul az első időszakban felvett apai szokások gyakran megmaradnak. Tehát ha az apuka is megtanulja fürdetni, etetni, pelenkázni, elaltatni a kicsit, akkor már itt megalapozódhat a jó kapcsolata a gyerekkel.
Nagyon fontos, hogy az anyák támogassák az apát abban, hogy megtanulja ezeket a dolgokat. A támogatás, dicséret ezúttal is többet használ, mint a kritika. Nem jó, ha az anya kisajátítja az összes szülői kompetenciát, és minden csak úgy jó, ahogy ő elképzeli. Valószínűleg nem lesz semmi baja a babának, ha nem pont úgy pelenkázza vagy fogja az apa a kicsit, ahogy az anya elképzeli. Amikor pedig már nagyobb a gyerek, akkor bármilyen félelmetesnek látszik is az a játék, amit az apa kitalált, bízzunk meg a szülői felelősségérzetében, és hagyjuk őket birkózni, kergetőzni.

Apaként ezt érdemes átgondolni

Még nagyon sok férfiben él az a kép, hogy az apa feladata a család fenntartása. Éppen ezért rengeteget dolgoznak, és a gyerekek ellátását meghagyják az asszonynak. Pedig a fenti vizsgálatokból látszik, hogy az apának mennyire nagyon fontos szerepe van a gyerekei fejlődésében.
Az apának tehát minden nap tudatos döntéseket kell hoznia: mennyi időt szán aznap a gyerekére. Nem a mennyiség számít, hanem a minőség. Számtalan apa úgy értelmezi a gyerekkel töltött időt, hogy azalatt, amíg vigyáz a gyerekre, lenyírja a füvet, elküld néhány e-mailt. Ez sajnos nem így működik. Jó apának lenni azt jelenti, hogy elérhető vagyok a gyerekem számára. Ha szól hozzám, meghallom és meghallgatom. Még akkor is, ha lassan és huszadszorra mondja el ugyanazt.
Jó apának lenni nem csak az anyagi szükségletek kielégítéséből áll, hanem abból is, hogy ott legyünk napi szinten, és biztosítsuk a soha véget nem érő, mindig változó fizikai és érzelmi szükségletek kielégítését. Ez az igazán szép kihívás! De amelyik apa ebben állja a sarat, olyan kapcsolatot alakíthat ki a gyerekével, ami mindkettőjük számára fantasztikus érzéseket hoz.

A kisiskolásoknál fontos szerepe lehet a szülő jelenlétének. Sokat jelent a jó szülő-gyerek kapcsolat szempontjából, a gyermek megtapasztalhatja, hogy számíthat a felnőttek biztatására, támogatására, segítségére. A nebuló ebben a folyamatban ráérezhet a tanulás örömére, mindez megalapozza a tanuláshoz való pozitív viszonyt és hozzáállást.

Fontos az is, hogy a tanulás rendje a gyermek számára kiszámítható legyen, lehetőleg ne terheljük túl! Érdemes tehát megszokott rítusokat kialakítani az idő, hely stb. tekintetében. Azt javaslom, hogy az iskolából való hazaérkezés után mindenképpen hagyjanak időt a pihenésre, és 15-30 percnél ne tanuljanak egyszerre többet! Ha szükség van a folytatásra, tartsanak egy kis szünetet, utána folytathatják a munkát! Még egyszer hangsúlyozom, ügyeljenek arra, hogy ne terheljék túl a gyermeküket! Sokszor a kevesebb, több! Ha marad idő játékra, mozgásra, kötetlen beszélgetésre a családban, a tanuláshoz is több kedvet, energiát mozgósíthat a gyermek.

Van, amikor a gyermek egyáltalán nem igényli a felnőtt segítségét, viszont ilyenkor se hagyjuk őt magára! Fontos, hogy érezze, hogy fontos számunkra, hogyan teljesít, és milyen kudarcok vagy sikerek érik! Szoktassuk hozzá, hogy munkáját értékeljük, és egyben ahhoz is, hogy szeretetünk, törődésünk nem függ az iskolai teljesítményétől!

Nagy gyerekek

Nagyobb gyermekeknél, harmadik, negyedik osztálytól kezdődően már más a helyzet! Mindenképpen tanácsos csökkenteni a szülői jelenlétet a gyermek tanulásánál, azonban továbbra is kövessük a fejlődését! Bizonyosodjunk meg arról, hogy érti –e gyermek az órák anyagát, fel tud-e megfelelően készülni, tud-e képességeinek megfelelően teljesíteni? Ha nehézségei vannak, járjunk a végére, hogy ezek miből adódnak! A képességeken túl több egyéb tényező is hat a tanulásra, amelyek alapvetően befolyásolhatják a hatékonyságot. Ilyenek például a gyermek tanulási módszerei, és motivációja, egyéb érzelmi akadályok, vagy akár a kortársak hatása, a részképesség zavarokról nem is beszélve. Ha diagnosztizált tanulási zavarokkal küzd gyermekük, érdemes a fejlesztő pedagógussal konzultálni arról, mennyi legyen a közös tanulásra fordított idő.

Ha a gyermek felső tagozatos, csak akkor tanuljanak közösen, ha ez valóban indokolt. Ilyenkor már akadályozhatja a gyermeknél a belső motiváció, és a felelősségérzet kialakulást a túlzott szülői jelenlét. Legyenek elérhetőek, de csak akkor vonódjanak be, ha valamiben elakadást tapasztalnak, vagy a gyermeknek segítségre van szüksége. Semmiképpen ne oldják meg a feladatokat helyette! Az ilyen szülői hozzáállás rombolja a tanuló önérzetét, önbecsülését, hosszú távon pedig csökkenti a belső indíttatást a tanulásra. Felső tagozatban az új elvárások miatt átmenetileg a megszokottnál több segítségre is szükség lehet, mégis fontos, hogy minél nagyobb önállóságra biztassák őt.

Középiskolás gyerekeknél a szülő azzal tud a legtöbbet segíteni, ha rendszeresen érdeklődik az iránt, ami a gyermekkel történik, és beszélget vele azokról a dolgokról, ami a serdülő életében fontos. Ennek az iskolai tanulás is beletartozik, azonban ne feledjük, hogy a serdülők nagyon érzékenyek arra, ha a szülőt egyedül csak az iskolai teljesítménye érdekli.

Érdemes „jókat beszélgetni”, érdeklődjünk, legyünk kíváncsiak a gyermek véleményére és mondjuk el, mi hogyan gondolkodunk. Hívjuk fel a kamasz figyelmét érdekes, plusz információkra, könyvekre, filmekre, ami akár az iskolai tananyaghoz kapcsolódó témákat is érintik. Mindez már nem csupán együtt-tanulásnak számít, hanem erőteljesen építi a későbbiekben a felnőtt gyermekükkel ápolt harmonikus kapcsolatot. Ha a korosztályi sajátosságokat is tekintetve veszik, és ennek megfelelően alakítják a közös tanulást a fiúkkal, mindenképpen javaslom, hogy támogassák őt!

______________________________

 

Forrás:

Jánosi Valéria párkapcsolati coach, válási és kamasz mediátor, mentálhigiénés szakember

 – Családinet.hu | 2017.05.15.

Az apák elképesztő hatása gyerekeik érzelmi intelligenciájára

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Helyesírás fejlesztése | Izgalmas ötletek

Magyartanárként és fejlesztő pedagógusként is szomorúan tapasztalom, mennyire nehezen megy egyeseknek a helyesírás. Vannak diákok, akiknek nem okoz gondot, ők […]

Iskolaérettség | Útmutató szakértőtől

Mikor válik tankötelessé gyermekünk? A jogszabály úgy rögzíti ezt a kérdéskört, hogy abban az évben válik tankötelessé egy gyermek, melyben […]

Diszlexia | Amikor az ABC nem 1x1

Előzmények: 1991-ben, amikor elkezdtem tanítani kevés gyereknél okozott problémát az írás és az olvasás. Mégis előfordult néha, hogy az okos […]

Testtudat fejlesztés | Hogyan és miért?

Miért is fontos, hogy gyermekünknek egészen kis korától kezdődően tanítsuk azt, hogy hol az orrod, szemed, karod stb.? Hogyan taníthatjuk […]

Mutat
Elrejt