Készülj Velünk a Márton-napra!
A Márton-nap eredete
A legenda szerint Szent Márton a franciaországi Amiens városában egy hideg téli estén odaadta meleg köpenyének felét egy nélkülöző koldusnak. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Ettől kezdve Márton nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta és megkeresztelkedett. Jóságáról még életében legendák keringtek, sőt püspökké akarták szentelni. A monda szerint, mikor ezt megtudta elbújt a küldöttek elől a ludak óljába, mivel alázatos ember volt. A szárnyasok azonban gágogásukkal, szárnyuk verdesésével óriási zajt csaptak, amellyel elárulták Márton rejtekhelyét. Mártont így 371-ben püspökké szentelték.
Népszokások Márton-napon
„Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik!”
November 11-én ünnepelték a paraszti év végét, befejeződött az éves gazdasági munka és megkezdődött a természet téli pihenésének ideje. A hagyomány szerint ezen a napon nem szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószágok pusztulását okozza.
Ezen a napon óriási dínom-dánomot rendeztek, hogy a következő év is bőséges legyen. Mivel novemberre vághatóvá nőtt a tömött liba, ezért a lakoma fő fogása libából készült: libaleves és libasült, párolt káposztával vagy zsemlegombóccal. A liba hátsó felét, a „püspökfalatját” szokás szerint elküldték a helyi papnak. A Márton-napi lúdvacsora után a novemberre éppen kiforrt újborral, Márton-poharával koccintottak. Úgy tartották, hogy minél többet esznek-isznak ezen a napon, annál erősebbek és egészségesebbek lesznek a következő évben.
Márton-napi versek
Összegyűjtöttünk Neked néhány, ovisoknak ajánlott libás mondókát.
Réce, ruca, vadliba
Réce, ruca, vadliba,
jöjjenek a lagziba!
Kést, kanált hozzanak,
hogy éhen ne haljanak.
Ha jönnek, lesznek,
ha hoznak, esznek.
Száz liba egy sorba
Száz liba egy sorba
mennek a nagy tóra
elöl megy a gúnár
Jaj de peckesen jár
Száz liba egy sorba.
Megállnak, gágognak:
Gágágá, ma sem megyünk világgá!
Egyet lépnek előre – egy
Egyet lépnek hátra – egy
Megállnak, gágognak:
Gágágá, ma sem megyünk világgá!
Megindulnak előre, ki a nagy legelőre!
Márton-napi mese
Vlagyimir Szutyejev: Micsoda madár ez?
Élt egyszer egy liba. Szörnyen ostoba, irigy állat volt. Mindenkit irigyelt, mindenkivel összeveszett, mindenkire sziszegett… Az emberek fejüket csóválva mondogatták:
– Szörnyű ez a Liba!
Egy alkalommal Liba meglátogatott a tavon egy hattyút. Libának nagyon megtetszett a szép, hosszú hattyúnyak. “De jó lenne nekem is egy ilyen szép, hosszú nyak” – gondolta magában. Megkérte a Hattyút:
– Tudod mit? Cseréljünk! Neked adom az én nyakamat, s te add nekem a tiédet.
Hattyú egy kicsit gondolkodott, de aztán ráállt. Nyakat cseréltek. Sétálgat a Liba szép, hosszú hattyúnyakával, s nem tudja, hogy mit kezdjen vele. Hol elfordítja, hol kinyújtja, hol ívben meghajlítja – sehogy sem találja kényelmesnek.
Meglátja Libát a Pelikán, s csak úgy dülöngél a nevetéstől.
– Ó, hiszen te nem vagy se liba, se hattyú – mondja neki -, hahaha! Megsértődött a Liba, a már éppen rá akart sziszegni, amikor észrevette, hogy a Pelikánnak milyen szép, nagy, zacskós csőre van. “De jó lenne nekem is egy ilyen szép, nagy, zacskós csőr!” – gondolta magában. Meg is mondta a Pelikánnak:
– Tudod mit? Neked adom az én piros csőrömet, s te add nekem a te zacskós csőrödet! Pelikán nevetett, de aztán ráállt. Cseréltek. Megtetszett a Libának ez a cserebere.
A Gémmel lábat cserélt: vaskos úszólábáért szép, vékony, hosszú gémlábat kapott. A Varjúval elcserélte nagy, fehér szárnyát kicsi feketére. A Pávát sokáig kellett rábeszélnie a Libának arra, hogy cserélje el vele díszes, színes farktollait az ő kis ecset farkáért. De végül sikerült neki. A jóságos Kakas könnyen odaajándékozta taraját, szakállát s hozzá még szép, kukorékoló hangját is. Senkire és semmire nem hasonlított már a Liba.
Nagy peckesen sétálgatott gémlábán, varjúszárnyaival csapkodott, forgatta hattyúnyakát… Egyszer nagy csapat liba jött vele szemközt.
– Gá-gá-gá, micsoda madár ez? – ámuldoztak a libák.
– Liba vagyok! – kiáltotta Liba, és vadul csapkodott varjúszárnyával, kinyújtotta hattyúnyakát, és pelikáncsőrét eltátva harsogta:
– Kukurikuuuú! Mindenkinél szebb vagyok!
– Hát, ha te liba vagy, akkor gyere velünk! – mondták neki a libák.
Kimentek a libák egy kis rétre, és Liba velük tartott. A libák a füvet csipegetik, de Liba csak tátog, ide-oda dobálja zacskós csőrét, sehogy se tud füvet tépni vele. Lementek a libák a tóra fürödni, Liba is velük tartott. A libák mind úszkálnak a tóban, de Liba a parton futkos fel s alá, gémlábbal nem tud úszni. Nevetnek a libák:
– Hahahahaha!
Liba meg visszakiált nekik:
– Kukurikuuuú!
Kijöttek a partra a libák, s egyszerre csak honnan, honnan nem ott termett a Róka! Ijedten gágogtak a libák, és elrepültek. Csak Liba maradt ott, a varjúszárnyak nem tudták felemelni, futni kezdett hosszú gémlábán, de pávafarka belegabalyodott a nádasba. Itt aztán hosszú hattyúnyakát elkapta a Róka, és – uzsgyi! – szaladni kezdett vele. Meglátták ezt a libák, lecsaptak a Rókára, vadul csípték, ahol érték. Leejtette a Róka a Libát, és elfutott.
– Köszönöm, libák, hogy megmentettetek – mondta Liba -, most már tudom, hogy mit kell tennem!
Elment a Liba a Hattyúhoz, és visszaadta neki hosszú nyakát, Pelikánnak nagy, zacskós csőrét, Gémnek hosszú lábait, Varjúnak fekete szárnyát, Pávának díszes farktollait, a jóságos Kakasnak pedig a taraját, szakállát, szép kukorékoló hangját. És a Liba megint olyan lett, mint egy liba. Csak most okos és nem irigy liba lett belőle. Így szólt az én mesém a Libáról. Itt a vége, fuss el véle!
Ez is érdekelhet
Adventi kalendárium – milyet vegyünk, mi legyen benne?
Egy szuper társasjáték, amely elfér a táskádban | Pörgess és játssz! Kippkopp és Tipptopp
Clementoni Archeofun, avagy kipp-kopp dínó születik
Szerző: Andalik Patrícia, 2022.11.17.
